Magyar szobazenék 1. (Magyar csakra: Csakra magyar!)

Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha a Kispál és a Borz 5-6 éve fittyet hányva a doboskérdésre, a Csillag és Fecske című dal nyomán általánosan dobgépet kezdett volna használni, ezzel párhuzamosan Lovasi kocsijába pedig beragadt volna a Clash Sandinistája, kihozva a Kossuth-díjas művészből, a benne fészkelődő forradalmárt, és példaképévé téve Paul Simonont. A Magyar csakra ennél részben többet, részben kevesebbet valósít meg első lemezén; de ami a legfontosabb, felmutat egy lehetséges irányt, amerre folytatható a magyar alternatív hagyomány.


A Kispál és a Borz feloszláshoz vezető dilemmája egyben az egész színtér dilemmája volt, így – ha kimondatlanul is – a zenekar feloszlását a tág értelemben vett pécsi szál berekesztéseként lehetett érteni. A 30Y és a Kaukázus zenekarok ugyan elég népszerűek (voltak), de valljuk be, azt elég nehéz elképzelni, hogy ezek inspirációjából valami rettentően újszerű kipattanjon a későbbiekben. Ennek megfelelően az utóbbi évek magyar pop-rock fejleményeit inkább a nyugathoz való felzárkózgatás jelentette, mintsem a magyar ún. alternatív hagyományok újragondolása. És itt jön be a történetbe a Magyar Csakra zenekar. A project mögött álló Kishell és Jimlemon mindketten éppen a stagnáló magyar alter felől jöttek, de az utolsó lökést már Bede Márton definitív szobazenés írása adta meg nekik, amelyik épp arról értekezik, hogy végre olyan zenék vannak Magyarországon, amelyek már vállalható távolságról követik a nyugati trendeket. A Magyar csakra igazából a magyar könnyűzenei hagyományon belül talált egy olyan pozíciót, ami a maga módján követi az említett nyugati trendet, ugyanakkor független is tőle. Ha nagyon meg akarjuk csavarni, akkor az indie indie-jéről beszélünk.

A Magyar Csakra lényege Kishell és Jimlemon közti – Cseh-Bereményi párost idéző – viszonyban található. Jimlemon a zeneszerző és előadó, Kishell pedig a szövegekért és koncepcióért felel. Ebben a felállásban egyszerre van benne a szobazenék egyszemélyes alapszituja és annak a lehetősége, hogy mindez egy egységes koncepcióba ágyazódjon – és ez az a többlet a Kispálhoz mérten, amit a bevezetőben pedzegettem. A fenti történethez hasonlóan elég valószínűtlen, de megtörtént: ez a két fiatalember, a próbateremből a hálószobába visszavonulva a kispáli formulát dobgépalapra helyezte, összekeverte dubbal, elektronikával és készítettek egy olyan konceptlemezt, ami egyszerre idézi Cseh Tamás dalainak személyességét, valamint Lovasi látomásos költészetét is; mindezt úgy, hogy szövegeikben – hogy tényleg átöleljék az országot – a ’80-as évek debreceni undergroundjának hatása is ott mozog.

A Csakra magyar egy okosan ezoterikus lemez lett, valamiféle személyes mitológiával, amiben egymás mellé kerülnek röpke pillanatok a hegyvonulatok évezredes emlékezetével, és az aktuális események a lét kérdéseivel. Ezekre talán a legjobb példa a Magánélet című – Rónai András által központiként értelmezett – dal, amelyben a szó szoros értelemben vett magánélet csak negatív értelemben van jelen, („a világot nézd, amerre tart”) mégis illeszkedik a lemez koncepciójába, mint magánéleti téma. A lemez dalszövegei ugyanis az elejétől a vége felé tartva egyszerre mutatnak valamiféle beszűkülést és tartanak egyfajta általánosság felé is. Aztán a két irány hol viccesen ér össze (Szobafilozófia), hol súlyosabban súrlódnak (Magánélet). Az is tök jó a lemezen, hogy a dubot se csak ilyen hamis díszként, páváskodásból használják, hanem, mintha a lemez esetenként apokaliptikus hangulatából adódóan lennének szükségszerűek a lépegetős, fenyegető basszusok. A kedvencemben, a  Megmondóember című dalban is egész különös hangulatot ad a lüktető dob mellett poroszkáló vastag basszustéma. Habár Kispál-dalokhoz mérhető slágerek nincsenek a lemezen, azért jó néhány megjegyezhető dallam van rajta, csomó szellemes zenei megoldással feldobva. Az például zseniális, ahogy a Megmondóember a felénél kvázi techno alappal indul újra. Végül, ami a legfontosabb, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány keresett rímpárt hallottam a lemez egy órája alatt. Ez utóbbi azért hatalmas dolog, mert a magyar alternatívnak zenekarok általában nagy megfejtésekben gondolkodva dalszövegek terén, hatalmas bénázásokba szoktak belecsúszni.

A Magyar Csakra első lemezével ha nem is fogja megváltani a magyar alternatív zenét, de azt mindenféleképpen bebizonyították (számomra), hogy a nyugaton kitaposott ösvény mellett mindig lehet találni egy alternatív csapást – ami hogy jobb vagy rosszabb, könnyebb vagy nehezebb út, ki-ki döntse el magának:

http://magyarcsakra.bandcamp.com/album/csakra-magyar